| |
Fel
|
|
„A fej fontosabb, mint a kéz”
Földes Imre a 30 éves Orfeo Zenekarról
(2021)
Ünnepelünk! A szorosan együttműködő Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus zenei életünk két kiemelkedő együttese. Több mint harminc évesek. Születésüknél én is jelen lehettem.
Birta Endre felvételeAz elmúlt század 80-as éveinek végén, a Zeneakadémia tanáraként, megörököltem Párkai Istvántól a Közművelődési Bizottság vezetését. Azzal a szándékkal láttam a feladathoz, hogy igyekezni fogom az intézet életét gazdagítani olyan területekkel, amelyek kedvesek lehetnek a diákok számára.
Kirándulásokat szerveztünk, kártyakört indítottunk, színjátszókört alapítottunk, művészettörténet-tárgy indult, tekerőlant-tanfolyamra lehetett jelentkezni. Divertimento címen faliújságot szerkesztettünk, ahol — többek között — különféle zenei és művészettörténeti rejtvényeket adtunk fel és díjaztuk a sikeres pályázókat. A Közművelődési Bizottság vállalta a Gólyabálok megszervezését és az intézeti hangversenyekét, amelyek jórészt Vashegyi György nevéhez fűződtek.
Vashegyi a Közművelődési Bizottság tevékeny résztvevője, egyben hallgatóm volt. Tudtam a barokk és a klasszikus zene iránti elkötelezettségéről, ennek ellenére a schönbergi, weberni stúdiumok követelményeit is hibátlanul teljesítette. Zenetörténeti, zeneelméleti tájékozottsága, magas intelligenciája korán kiderült, ezért is lepett meg, hogy az egyik konferencián probléma vetődött fel vele kapcsolatban.
Kezeit, a dirigáláshoz, nem találták elég ügyesnek. Hát igen! Mindig voltak kollégák, akik szívesebben foglalkoztak olyanokkal, akik technikailag szinte készen álltak, akikkel nem kellett aprómunkát végezni. Körmendi Klárával, aki a zongoraórákon tapasztalta Vashegyi kitűnő zenei képességeit, kiálltunk mellette, hangsúlyozva: hasznos, ha a karmester jó „ütőképességekkel” rendelkezik, de azért a fej fontosabb, mint a kéz…
Vashegyi György már az első — közművelődési bizottsági — hangversennyel felhívta magára a figyelmet. A főbb szerepekben a Zeneművészeti Főiskola hallgatóival (Fers Márta, Halmai Katalin, Szijj Gábor) műsorra tűzte — magyarországi bemutatóként! — John Blow Venus és Adonisát, továbbá Purcell Dido és Aeneasát. Az 1990. május elsejei hangverseny plakátján az Áldor Lili által vezetett Erkel Ferenc Kamarazenekar mellett immár a Főiskola hallgatóiból toborzott Purcell Kórus nevét olvashatjuk.
Kritikájában „zseniális fiatalokról” ír Pándi Marianne és „lelkesedéssel” szól „a két angol művet hangjegyek nélkül vezénylő — és minden bizonnyal betanító — Vashegyi György karmesteri teljesítményéről”. {Pándi Marianne: Zenei jegyzetek. Zseniális fiatalokról és ősz mesterekről. Magyar Nemzet, 1990. május 5.} Tóth Anna a Vasárnapi Hírekben írt „a Zeneakadémia másodéves karmesterképzős növendéké”-ről, aki „saját maga írta a szólam-kottákat, fordította (mesterien!) a szöveget, írta az ismertetőt.” {Tóth Anna: A lelkét adta a szépreményű karnagy. Sörből lett koncert. Vasárnapi Hírek, 1990. május 6.} A Magyar Hírlapban Várnai Péter ír a bemutatóról, dicsérve a közreműködőket, majd hozzáteszi: „Az előadást Vashegyi György vezényelte — még nem eléggé biztos kézzel, de stílusosan, és mind lírában, mind drámában kellő elmélyedéssel.” {Várnai Péter: Opera — nagyban és kicsiben. Magyar Hírlap, 1990. május 18.}
Még ugyanennek az évnek decemberében Bach-koncertre került sor, két kantátára és két motettára. Az Erkel Ferenc Kamarazenekar és Németh Judit vendégeskedett, ismét a Purcell Kórus szerepelt, Halmai Katalin, Mukk József és Szűcs Ferenc énekelt.
„Ez az előadás úgy ahogy volt, megállta volna a helyét a professzionista hangversenyéletben is — némi malíciával azt mondhatnánk: kicsit jobb volt, mint amazok általános színvonala” — írta Mezei János, a Muzsika c. folyóirat 1991. márciusi számában. Majd így folytatja: „A 125. kantáta nyitókórusát hallgatva vált világossá számomra, melyek Vashegyi György fő karmesteri erényei. […] az előadókban rejlő szubjektív zenei aktivitást képes kiaknázni és felszínre hozni, ami mindenekelőtt alapos és lelkiismeretes előkészítő munkát feltételez. […] Szinte eszköztelenül vezényel — vagy legalábbis meglehetősen szűkre szabott manuális eszköztárral —, de ez nem feltétlenül hátrány: több energiája maradhat maguknak a műveknek az interpretálására.” {Mezei János: Hangverseny. Muzsika, 1991. március}
Azzal, hogy Vashegyi 1991. április 24-re Monteverdi Orfeóját vállalta eldirigálni, kivételesen magasra emelte a mércét. Az opera ugyan nem először szólalt meg magyar dobogón, de így még sohasem! Érdemes Kroó Györgynek a Magyar Rádió Új Zenei Újságában elmondott szavait kissé hosszabban idézni: „… hogy milyen meghatározóan áthatja a magyar zenészek fiatal nemzedékét a historikus előadás szelleme, szerdán este döbbentem rá a Zeneakadémia Nagytermében, ahol a Főiskola akadémiai, tanárképzős és operaszakos hallgatói, a Purcell Kórus és az Orfeo Kamarazenekar Monteverdi 1607-ből való, Orfeo című ötfelvonásos operáját adták elő, hangversenyszerűen. Hozzáteszem, hogy a Zeneakadémián nincs önálló tanszéke a historikus előadói praxisnak [azóta van, Vashegyi vezetésével!], tehát a vállalkozás kvázi önképzőköri jellegű volt, úgy értem, a kezdeményezés jellegét tekintve, nem színvonalában, sőt nekem, elragadtatásomban egyenesen Ovidius szavai jutottak eszembe: Sponte sua, sine lege, tehát a kényszer nélküli önkéntességről, a zenélés kedvtelés-jellegéről: mintha egy előadóművészi aranykor első hajnalpírja jelent volna meg zenei életünk egén.
Az ügy mindenese, motorja, lelke a karmester, aki magán-muzikológusként eredeti kéziratok hasonmását tanulmányozza, specialisták kurzusait hallgatja, beleássa magát a hagyományba, ismeri az alternatívákat, szelektál, dönt, betanít — átlelkesíti a kiválasztott vagy megnyert előadókat, énekes szólistákat, kórust, hangszereseket, gondoskodik az instrumentáriumról, felügyeli a stílust a hangképzéstől a díszítésekig, gondja van a transzpozícióra, és végigvezeti az előadást főként a csembaló és az orgona mellől, ahol a tempó, a ritmus, a harmónia, a kifejezés közvetlenül a keze alatt születik. […] Ha nem adja alább, és igazi, mély tartalékai vannak, egyike lehet a magyar operakultúrát megújító fiataloknak, akik produkcióikkal a külföld figyelmét is hamarosan magukra vonhatják.” {Kroó György kritikája. Elhangzott: Új Zenei Újság, Kossuth Rádió 1991. április 27. 15:10. Megjelent: Sári László (szerk.): A mikrofonnál Kroó György. Új Zenei Újság 1981–1997. Magyar Rádió, Budapest 1998}
Kroó György nemcsak korának első számú zenekritikusa volt, de kitűnő jósnak is bizonyult. Az elmúlt harminc évben az időközben önállósult, Vashegyi saját együtteseként működő Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus, olykor külföldi együttesekkel, szereplőgárdával karöltve újabb és újabb estéken szereznek örömet itthon és külföldön. CD-felvételeken rögzítve otthon is részesei lehetünk az Orfeo Zenekar olyan unikális produkcióinak, ahol elsősorban barokk-kori nagymesterek és kevéssé ismert „kismesterek” remekművei szólalnak meg nemcsak magyarországi, de az ősbemutatót követő első bemutatóként Vashegyi György irányítása alatt.
No, lám, mit is mondtunk Körmendi Klárával azon a bizonyos konferencián? Fontos a kézügyesség, de azért a fej még fontosabb!
Földes Imre
Megjelent a Papageno online felületén, 2021. március 10-én: https://papageno.hu/blogok/purcell-korus-es-orfeo-zenekar/2021/03/a-fej-fontosabb-mint-a-kez-foldes-imre-a-30-eves-orfeo-zenekarrol
|
|