|
5 (Stravinsky: Tavaszi áldozat)
Stravinsky: Tavaszi áldozat
(Nicholas Roerich színpadképe, 1912)
Amióta először hallottam, azóta foglalkoztat Stravinsky Tavaszi áldozatának (Le Sacre du Printemps, vagy ahogy röviden mondjuk: a Sacre – ejtsd: szákr) egyik részlete (13-14 próbajel):
Nyolc 2/4-es ütemben harminckét zakatoló nyolcad, harminckétszer ugyanaz a harmónia. Konoksága akkor is lebilincselne, ha történetesen teljesen egyforma súlyos nyolcadok követnék egymást, de azzal, hogy egyik-másik nyolcad (amely fölött éket, sforzato-jelet találunk) súlyosabb a többinél, Stravinsky különlegesen izgató hatást ér el. (Szándékát a zeneszerző a hangszereléssel is aláhúzza. A vonóskaron zakatoló nyolcadok közül az ékekkel jelölteknek nyolc kürt be-bekiáltása ad még nagyobb nyomatékot.)
Mi a szándéka Stravinskynak? Miért ezeken a helyeken kapunk kivételes súlyokat?
A kérdésre eddig két magyarázatot találtam.
I. Ha megszámoljuk, hogy hány nyolcad van a sforzato-pillanatok között, meglepő eredményt kapunk:
Még véletlenül sincs két súly egyforma messze egymástól. Sőt, mintha a zeneszerző arra törekedett volna, hogy előbb kis (1 nyolcadnyi), majd meglehetősen nagy (5 nyolcadnyi) köz után a „hiányzó" (2, 3, 4 nyolcadnyi) távolságokat is képviseltesse.
Biztos vagyok benne, hogy Stravinsky nem így gondolkodott, aligha számolta meg a súlyok közti nyolcadokat. A zenei érzéke sugallta, hogy egyenletességgel egyenlőtlenséget szegezzen szembe! Harminckét, egymástól ugyanolyan távolságra lévő nyolcadot, csak azért sem ugyanolyan távolságra lévő súlyokkal — talán szabad így fogalmaznom — bolondított meg.
Igen, igen, de ez az értelmezés nem ad választ arra, hogy miért vannak a súlyok éppen ott, ahol vannak, miért éppen arra a nyolcadra esnek, ahová esnek?
II. Éljük bele magunkat a folyamatba! Elindulnak a 2/4-es ütemekbe rendezett, négyesével csoportosított nyolcadok. Hagyományosan — kimondva-kimondatlanul — a négyhangú csoport első hangja a legsúlyosabb (abszolút súlynak nevezzük), de a harmadik is kap némi súlyt (ez a relatív súly). A második és negyedik nyolcad az előzőkkel összehasonlítva súlytalanabb. A 2/4-es ütem súlyviszonyai — legalábbis elméletben — ilyenek:
Elindul a folyamat. Két „normális" ütem után mindenki várja a következőt. És olyannak várja, amilyen az első kettő volt. Mégis más történik. A harmadik ütemben nem a súlyosabb 1. és 3. nyolcadon, hanem egy-egy nyolcaddal eltolva, a súlytalanabb 2. és 4. helyen jönnek a sforzatók. Ha követtük a zakatolást, együtt mozogtunk a konok nyolcadokkal, biztosan felkapjuk a fejünket. Lehet, hogy elszámítottuk magunkat? Lehet, hogy mégis az eddigiekhez hasonló helyeken kaptuk az erőteljes hangsúlyokat?
Stravinsky akkor borítja fel a súlyviszonyokat, amikor kezdünk otthon lenni a 2/4 lüktetésrendszerében, amikor már tudni véljük, hogy mi következik majd.
Az élményt ki kell heverni… A negyedik ütem, pihenő. Vagy inkább: felkészülés az elkövetkezőkre?
Az ötödik ütem második nyolcadán megjelenik ugyanaz a „szabálytalan" súly, amelyet a harmadik ütemből ismerünk. Ezek után nem hiszem, hogy van olyan hallgatója ennek a Stravinsky-zenének, aki ne várna – a meglepő harmadik ütemhez hasonlóan - rendhagyó hangsúlyt a negyedik nyolcadon is:
Mégsem ez jön! Megint nem azt kapjuk, amit várunk. Az ötödik ütem utolsó hangján nincs akcentus. De van a hatodik ütem elején. A súly tehát megjön, csak egy nyolcaddal később:
A három, súlytalan helyen kapott sforzato után, lehet, hogy visszatérünk az eredeti súlyviszonyokhoz? Ezt látszik erősíteni, hogy a következő — a hetedik — ütem első hangján is kiemelt hangsúly van. Mi mást várnánk akkor a nyolcadik ütemben, ha nem ezt:
Stravinsky azonban a nyolcadik ütem éléről áthelyezi a hangsúlyt a második nyolcadra; a vártnál ismét egy hanggal későbbre…
Remekművekre jellemző, hogy fölkeltve az érdeklődésünket, figyelmünket bizonyos irányokba terelik; ám ahhoz képest, amit várunk, meglepetéseket tartogatnak.
(Előző változata megjelent a MUZSIKA c. folyóirat 1982. májusi számában.)
|