|
7 (Tükrök)
Mikrokozmoszának első füzetében Bartók két darabot közöl egymás után 2/a és b jelzéssel. Ez utóbbi ugyanis, két utolsó ütemét leszámítva, megfordítása, azaz tükre az előtte állónak:
A megfordítást a zeneszerző gyakran tekinti egyenértékűnek az eredeti alakkal. Egyes művekben felváltva találkozunk ezzel is, azzal is {I. J. S. Bach: Musikalisches Opfer, BWV 1079,4i, Canon a 2 II. Joseph Haydn: f-moll vonósnégyes op. 20. No. 5 – 4. tétel III. Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára – 1. tétel}:
Még nyilvánvalóbb a tükrözés, ha egyidejűleg történik. A Tükörkép, szintén a Mikrokozmosz első füzetéből, feladja ugyan egy helyütt a konok ellenmozgást, de a két szólam pillanatok múlva újra szembefordul egymással:
Egyszerre több szólam tükrözése ritka, hacsak nem valamilyen párhuzamban — például kvintekben — haladnak, mint Durkó Zsolt Magyar rapszódiájának vonóskara:
A tükrözés eszköz a zeneszerző kezében, amelyet tetszése szerint alkalmazhat akár következetesen, akár — kompozíciós meggondolásokból — szabadon, rugalmasan. A zenemű minőségét nyilván nem érinti, hogy milyen módon, mennyire szigorúan szerkesztették, mégis elámul, aki belepillant Bach A fúga művészete {Helyesebben: A fúga mestersége} (Die Kunst der Fuge) című ciklusába. Van itt két tétel — az egyik három-, a másik négyszólamú —, amely eredeti alakjában és megfordításában is megszólaltatható. Bach semmilyen engedményt nem tesz, konzekvensen tükrözi minden szólam minden hangközét. Szinte felfoghatatlan szellemi teljesítmény!
Álljon itt egymás alatt a négyszólamú XII. Contrapunctusból, a két teljesértékű ikerváltozatból az alap-alak (rectus) és a tükörkép (inversus) utolsó három-három üteme:
Ha meggondoljuk, nem is a szólamok, a dallamok visszájára fordítása adja föl az igazi leckét, hanem az együtthangzás, a harmónia. Bachnak tudniillik úgy kellett megírni ezeket a tételeket, hogy minden harmóniai összecsengés fordítva is hibátlanul szóljon. (A fent és lent, a magas és mély hangok cseréje a zenében egyáltalán nem magától értetődő. Csak tudatosan, ennek megfelelően szerkesztett kompozíció alkalmas a tükrözésre. — Beethoven-szonátákkal tehát aligha érdemes próbálkozni…)
Hogy ha ilyen nehéz a feladat, akkor miért vágja ekkora fába a fejszéjét a zeneszerző? — kérdezhetné valaki, és meg is toldhatná: írjon meg inkább két különböző tételt, ahelyett, hogy azon mesterkedne: jó zene legyen a tétele fordításban is.
Válaszul két megjegyzés kínálkozik: egyrészt Bachnak, aki kivételes kombinációs készséggel rendelkezett, nem jelentett azért olyan nagy feladatot e tételek megírása, mint amilyet nekünk jelentene… Másrészt vannak — kevesen, de vannak —, akiket éppen a legyőzhetetlennek látszó feladatok csábítanak, a Himalája csúcsait vagy a szellemi csúcsokat ostromolják. Goethe verse kívánkozik ide, a Természet és művészet. Jánosy István fordításában így hangzik:
Mily ellentét: természet és művészet!
s előbb, mint gondolnád, egymásra leltek.
Utálatom már elrepült, elernyedt,
s egyformán vonz a kettő: egybe még szebb!
Minden igaz küzdés csak egyre késztet!
csak úgy izzítja szabadon a lelked
a természet, ha magad láncra verted
művészetével a szorgalmas észnek.
Ez minden alkotás belső szabálya:
kötetlen szellem szárnya nem repes fel
a teljességig, mely az ég felé tűnt.
Ki nagyot akar, magát zabolázza,
korlátozásban tűnik ki a mester
s csak törvény adhat szabadságot nékünk.
(Goethe: Természet és művészet (Natur und Kunst, vlsz. 1800), Johann Wolfgang Goethe Válogatott művei: Versek, Európa Könyvkiadó Budapest 1982, 219. lap)
Joseph Karl Stieler:
Johann Wolfgang Goethe, 1828
(Előző változata megjelent a MUZSIKA c. folyóirat 1982. augusztusi számában.)
|