|
3 (Négy közül a harmadik más)
Kodály Zoltán gyűjtötte 1917-ben Nagyszalontán, Bihar megyében (ma: Salonta, Románia), ezt a kis dallamot {A Magyar Népzene Tára (MNT) I. Gyermekjátékok, Budapest, 1951. 117. példa.}:
Leszámítva a szöveghez igazodó ritmikai különbségeket, három hasonló és egy negyedik, dallam nélküli ütempárból áll. Érdemes a kétütemes alapegységet szemügyre venni. Először az első ütemet:
Négy hang szerepel benne. Ebből három egyforma. És melyik különbözik? A négy hang közül a harmadik.
Illesszük mellé a második ütemet is:
A háromféle hangból a középső amolyan tengelyhang. Ez fordul elő a legtöbbször: ötször. Az alatta levő hangból kettő van. És a tengely fölötti hangból, a csúcshangból? Csupán egy. És hol jelenik meg? A négy hangpár közül a harmadik helyen.
Micsoda változatosság a rendkívül szerény lehetőségeken belül! Az első ütemben: négy közül a harmadik a mély hang, a mélypont. Ha a két ütemet együtt nézzük: négy közül a harmadik hangpárban van a magas hang, a csúcspont… Mindez ugyanakkor zárt formai keretek között valósul meg, hiszen kicsiben (tehát együtemes szinten) és nagyban (kétütemes szinten) egyaránt visszatérés követi az újdonságot kínáló fordulatot.
Hasonló felépítésű egy másik népszerű gyermekdalunk {Hetés, Zala megye, MNT I. 304. Forrás: Kiss Áron: Magyar gyermekjáték-gyűjtemény 1891, Könyvértékesítő Vállalat Budapest, 1984., 487. lap}:
Relatíve zárt, önmagában értelmes a dallam fele is: az egyszótagos „zsipp”-ek, „zsupp”-ok közé — négy közül éppen a harmadik helyen — keveredik a kétszótagos „kender”:
És a teljes dallamban? A négy ütem közül a harmadik tartalmazza a legtöbb hangot: négyet. Itt van a ritmikai csúcspont, amit — épp úgy, mint az előzőekben — visszatérés követ.
Ennek a dallamnak is egyéni varázsa van. A hangok (a szótagok) száma fokozatosan növekszik a maximumig, majd csökken:
Vajon miért a harmadik más?
Ha négy közül az egyik különbözik a többitől, ezek a lehetőségek:
1. a a a b
2. a a b a
3. a b a a
4. a b b b
Az elsőre és a negyedikre aligha találunk példát. Semmi nem indokolná a háromszoros ismétlést akár az elején (aaa), akár a végén (bbb). A harmadik változat elfogadható. Legfeljebb azt kérdezhetnénk: ha már ismétlés van, miért a visszatérő anyag ismétlődik, miért nem az első? Éppen ezért a legnépszerűbb a második típus, az a a b a. Itt az első zenei élmény megismétlődik, - szívesen hallgatjuk kétszer, mert így jobban bevésődik az emlékezetünkbe -, utána jól esik hallani valami mást, ami eltér az eddigiektől, és ha ezek után visszatér az első élmény, mintha hazatalálnánk…, lekerekítve, befejezettnek érezzük a kompozíciót.
Másképpen fogalmazva: ez a 3. változat nyújtja a legtöbbféle élményt. Ismétlést (az elején), újdonságot hozó szakaszt, visszatérést. (Az 1. és a 4.-nél nincs is visszatérés.)
Végül: tetőpontra nincs mindig szükség, de ha van, legtöbbször a négy egység közül a harmadik helyre esik. Miért, hol legyen a csúcspont? A darab végén? Ott is lehet, bár ahol így van, nemegyszer hatásvadászónak érezzük. A darab elején? Mester legyen a talpán, aki ezután az utolsó ütemig fenn tudja tartani a feszültséget. Ha négy közül a második helyre kerül a tetőpont, még akkor is könnyen válik unalmassá, ami hátra van. A legtermészetesebb aránya a feszültség teremtésének és oldásának, ha a csúcspontig több idő telik el, mint utána.
Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy ha a négy közül a harmadik más!
(Előző változata megjelent a MUZSIKA c. folyóirat 1982. márciusi számában.)
|